Prológus

Az ember sok mindenre számít, amikor egy skandináv isten egy csapat űrlénnyel lejön a Földre azzal a céllal, hogy uralkodjon rajta. Mintha egy rossz sci-fi film, vagy könyv történetét hallanánk, pedig ez koránt sincs így. Ez megtörtént. Mi, alias halandók, sosem hittük volna azt, hogy egy isten lesz a királyunk, és amikor meg történt az invázió, minden kételkedő és számító is megdöbbent. A Bosszúállók csapata - amit hősök alkottak - elbukott a harcok során. Az, hogy ezt mi okozta máig titok, még a történelem száméra is. Belső viszályok, vagy talán nem voltak fizikailag képesek a feladatra? Kitudja. De elbuktak, és ez a lényeg.
   
A világunkban pedig átment kisebb nagyobb változásokon. Van, amely nagyon szembe tűnik, és van, amely kevésbé. Az egyik legfontosabb, amit tudnod kell, hogyha itt élsz, hogy a szólásszabadság szabályozva van, tehát, nem igen mondhatjuk szabadságnak. A királyt szóban kétségbe vonni tilos, ugyan így törvényeinek célját, és a rendelkezéseit. Nem említhetted meg a Bosszúállókat és a SHIELD ügynökséget sem. Lázadásért halál jár. Lehet ez szimplán szóbeli buzdítást, vagy akár tett, aki egyetlen egy pillanat erejéig is a király ellen fordul, halál fia. Egyébiránt bármiről beszélhetsz, amely nem tartozik ezek közé.  De az emberek így is gyakran megválogatják szavaikat, mindenki tudja, hogy a király rengeteg kémmel rendelkezik. Így könnyen kitudja választani a farkast a nyájából, ezzel megőrizve a látszólagos nyugalmat, egy időre.
   
De a legfőbb cselekedete Loki királynak egyértelműen az éhezés és a háborúk megszüntetése volt. Azt, amelyet egy világ nem tudott több ezer éven át orvosolni, az istennek mindössze tíz évébe került. Igaz, cserébe eltörölt egy-két országot, és kegyetlenül megbüntette azokat, akik ellene szegültek, de a célját elérte. Béke volt. Kemény kézben tartott nyugalom. A király lelke megnyugodott, hiszen mint minden uralkodónak, akit a hatalom hajt, egyetlen egy célja van. Rendben tartani a területét, és biztosítani azt, hogy senkinek még esélye se legyen a trónra pályáznia. Már pedig a háború által meggazdagodott és karizmatikus emberek könnyedén elnyerhetik a nép szívét is. Ezt ő nem akarhatja. Remélte, hogy ezzel helyre hozza az invázió okozta utálatot, melyet felé tanúsítottak.  
    
Azonban persze semmi sem olyan nyugodt, mint amilyennek látszik, az uralkodó feje felett pedig láthatatlan esőfelhők gyülekeznek, amelyekből kitudja, mikor csap le a villám. Egyre többen látják meg benne a rosszat, és belső köre is lassan kezd ellene fordulni. Az, hogy a király hogy oldja meg eme problémákat, már a jövő zenéje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Képzelj ide valami kreatív írást, oké? | Illetve itt az egyedi betűtípus linkje is : google fonts